Kis kiruccanás, sok melóval

Kellett néhány nap, mire az "olasz meló" kapcsán felgyülemlett tapasztalatok leülepedtek és kellett néhány nap, mire a lázam elmúlt és képes vagyok értékelhető beszámolót írni. Hosszú lesz, előre szólok.

Az odaút kalandosságát nem részletezem, mert esetleg egy forgatókönyvíró az engedélyem élkül lenyúlja. Tuti ilyet nem tudtunk volna kitalálni, mint ahogy alakult, nehéz és rettentő kalandos volt. Az általános tapasztalatunk a nap végére az volt, hogy konvojban utazni/autózni nagyon nem egyszerű, ha nem figyeltünk, simán elvesztettük a minket követő autót. :) De nyilván nem ez érdekel titeket, hanem a tényleges munka.

Nos mindenről nem volt előtte fotóm, a helyzetet jól jellemzi, hogy maximálisan ki kellett használnunk a magyar ember híres kreativitását, de élveztük a kihívásokat és azt hiszem, összességében egész jól megugrottuk a feladatokat.
A munka oroszlánrészét az első két-három napban végeztük, amikor  is a falak javítása volt a feladat. Amíg a fiúk poroltak, rongáltak én elvonultam a kisszobába, hogy kibányásszam a festékrétegek alól a falba épített szekrény eredeti deszkáit, polcait. Ugyan ez nem volt az eredeti feladatlistán, de miután a szoba és a konyha-nappali közötti ajtónál előkerült a vakolat alól az eredeti deszkázat, vérszemet kaptam, hogy ott is elővarázsoljam az eredeti faanyagot.
Kellett az elsősegély, elhihetitek. :) Végtelen órákon keresztül kapartam a festéket. 

 Amikor a festékkaparást meguntam, kiszereltem a nemrégiben odaillesztett fenyő polcot, az azt tartó sínt, felfedeztem az kereten az eredeti ajtót tartó kampókat, ami adta magát, hogy függyönytartóvá alakuljon.

Ati teljesen véletlenül fedezte fel az eredeti deszkákat az ajtókeretnél.
 Ahogy haladtam, előkerült a festékréteg alól némi ceruzával írott "jegyzet". Fogalmam sincs mit jelentenek a számok, de annyira jól mutattak, hogy úgy döntöttünk Diával, ezek bizony maradnak, nem csiszolom le őket.
Nem kell nagyon árgus szemmel figyelnetek, hogy kiderüljön a legkevésbé sem a tökéletesre törekedtünk, hanem a hely, a ház szelleméhez, a négyszáz éves miliőhöz igazodva korhűek és rusztikusak, nagyon rusztikusak próbáltunk maradni. Ezért van, hogy sok festékfolt szándékosan maradt a deszkán, hogy a keretre rávakolt glettet leverve a fal széleit nem igazítottuk egyenesre, hanem így maradtak.

Nem tudtuk megfejteni a feliratot, pedig lehet az elrejtett kincsek lelőhelyét írták le...
Amikor a kapirgálással végeztem és már kimerültem abban, hogy telement a szemem a lehulló festékkel, porral, a konyhaasztallal folytattam a projektek sorát. Enni ugyais csakkell valahol... A lányok addigra lecsiszolták, festették az asztal lábát, az asztallap lemeztelenítése és a kívánt szín elővarázsolása a mahagóni pác alól rám várt. Talán mind közül az asztal volt a legmakacsabb. Nagyon nem akarta megadni nekem magát. Hihetetlenül ragaszkodott a mahagóni színhéhez.

Nem szerettük egymást az asztallappal, amikor a maradék lakkréteget és pácot akartam lekapni róla.
 Nem egyszer kezdtem magamban sírdogálni a kedvenc csiszolóimat emlegetve, merthogy gépek nélkül nyomtuk, tisztán kézi erővel. Izmosodtam ám közben. Arról már nem is beszélve, hogy közben ezerszer mentünk le az utcára és vissza a házba, ami - nem számoltam meg - de legalább húsz lépcső volt. Az instant sprtos életmód kulcsa pietrabruna, na. Fitt lesz ott mindeki, akár akarja, akár nem.

Az utolsó képen talán látszik, hogy mi a különbség az umbrával átkent láb és az eredeti indigó festék színe között. Anyira szép, telt színe lett a festéknek az umbra pasztától. Egy valóságos varázslat ez a technika.

Mire a többi projekttel végeztünk, a kisszoba is elnyerte végleges formáját, megszépült a fal, friss fehérbe öltözött és elkészült a beépített szekrény átalakítása is. Az előkerült eredeti faanyagot, miután portalanítottam, a kedvenc narancsolajos viaszommal kentem át - a lányok oda jártak szipuzni hozzám. Hihetetlenül szép árnyalatokat hozott elő a fából.

Látjátok azt a polcot, a szélét, a szabálytalanságát az ebben rejlő tökéletességét? isten tudja, hány éve teszi a dolgát. Nem tett benne kárt sem bogár sem más élőlén az idő sem és lefőképpen a modernitás sem. Nekem maga a tökély volt az a polc. Ha tehetném, itthon is ilyeneket varázsolnk a szekrényekbe. Szerelmes lettem ezekbe az apró részletekbe.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések