Újra a színekkel játszottam kicsit.

Tudom, hogy szeretitek Ti is a színeket, mert egészen el tudja varázsolni még a legegyszerűbb alkotást is valami hozzá- és legfőképpen az alkotóhoz illő szín.

Oykor persze én is elcsábulok és a jól ismert krétafestékekkel dolgozom, - hiszen mindennek megvan a maga helye - de nem tudok a bőrömből igazán kibújni és a legjobban azt szeretem, ha a szín mellett megmarad a fa eredeti tónusa, az erezete látható, és a hibáit sem feltétlenül egyenlíti ki egy jól fedő festék.

Ezért legszívesebben ezeket a vizes bázisú pácokat használom, nem mellesleg ez is magyar termék,és annyira pici a gyártó, hogy én is csak egészen véletlenül találtam rá a gyönyörű színeire. Ezért is döntöttem úgy, hogy segítek kicsit elérhetőbbé tenni ezeket a termékeket és tőlem is megrendelhetitek ezután az 1 dl-es kiszerelést. (van félliteres is, a mohó festegetők kedvéért.)

Elég kiadós, mert a színmintát is egyetlen pöttyből készítettem, higtatlanul b. 2 nm-re elég az egy deci. Persze higítani is lehet, és más techikákat is bevethetünk a pácolásnál, - hamarosan ezt is bemutatom  - amivel kiadósabbá válik az az egy deci is. Mivel azonban a legtöbben nem egy egész konyhaszekrényt akarunk átszínezni, jónéhány munkára elég az egy deci.

Egyelőre a következő színekben érhető el:
sárga, birs, narancs, rózsa, piros, meggy,orgona, kék, fűzöld, zöld,szürke, fekete. Dolgozom azon, hogy legyenek még más színek is, de ez még a jövő zenéje. (a színminták felső részétaz antikoló pácommal húztam át, egészen máslesz a végső hatás.) A legfontosabb a sok egyéb előnye mellett, hgoymeglehetősen kötséghatékony, hiszen 400 ft egy üveg.




Addig is álmodjátok meg, hogy melyik színfelhasználásával mit készítenétek!
Aki vasárnap (2017.08.20.) este 10-ig megírja, mit készítene a pácok felhasználásával, azok között a legizgalmasabb terv kiötlőjét meglepem álmai színével!

Íme a teljesség igénye n élkül néhány dolog, amihez én is felhasználtam a pácokat.






Megjegyzések

  1. Az állatfigurás kendőtűkbe szerettem bele már régen, a színes kendőkhöz szerintem nagyon menne :) Amit hiányolok a kollekciódból ,a francia csat , a hosszú hajúak biztosan szívesen fogadnák / nagyon kevés helyen kapni normálisat /<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Márta, köszönöm az ötleteket. A franciacsatot már sokan emlegették.... még az islehet, hogy lesz belőleegyszer valami. ;)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések